Gerendás Paula festőművész vagyok, a színek szakértője

Alkotásaim harmóniát, hangulatot és érzelmeket visznek az otthonokba


Ars Poetica

Az emberiség mindig vágyott arra, hogy környezetét feldíszítse és életterét ezáltal szebbé, otthonosabbá tegye. Mit várnánk el leginkább egy díszítő funkciót ellátó tárgytól? Azt, hogy jó kisugárzása legyen, feldobja a kedvünket, elgondolkoztasson, megmozgassa a fantáziánkat vagy emlékeztessen egy korábbi kedves momentumra az életünkből.
A művészek feladata - véleményem szerint,- hogy esztétikát vigyenek a társadalomba és szebbé tegyék az emberek életét. Valamennyi művem készítésénél szemmel tartom azt, hogy leendő tulajdonosánál ellássa ezt a küldetést.
Közönségem szereti, hogy élénk színeket alkalmazok, és sokszor elmondják, hogy milyen jó, hogy "ábrázol valamit" a kép. Gyakran előfordul az is, hogy műveim katartikus élményt váltanak ki a szemlélőből, mivel különleges kisugárzással és mondanivalóval rendelkeznek.
Büszke vagyok arra, hogy ügyfeleim nagy része tőlem szerzi be élete első eredeti képzőművészeti alkotását, mivel annyira megfogják őket, hogy úgy döntenek, folyamatosan látni akarják ezentúl.
Ajándékba, illetve befektetésnek is kitűnő ötlet egy nívós, értékét tartó olajfestmény!

Ajándék, egyedi megrendelés

Születésnap, évforduló közeledtével sokszor probléma, hogy milyen ajándékot is kellene szeretteinknek választani. Egy, a megajándékozott ízlésének, hobbyjának, otthonának megfelelő alkotás telitalálat lehet!
Szeretnéd önmagadat, családtagodat, ismerősödet művészi formába önteni? Saját elképzelésed van, amelyet szeretnél megvalósíttatni? Portréfestést, egyedi megrendelést is vállalok!
Amennyiben meg szeretnéd on-line vásárolni valamely alkotásomat, úgy látogass el a Gerendás Galéria Webshopba: https://www.gerendasgaleria.com oldalra! Ha személyesen is megtekintenéd a festményeket, úgy vedd fel velem a kapcsolatot és megbeszélünk egy találkozót!